Egészen 2008-ig nem sok közünk volt a mezőgazdasághoz. Baján éltünk, egy belvárosi családi házban. Volt ugyan két lovunk egy város melletti tanyán, de szinte minden takarmányt vásároltunk nekik. Aztán 2007 nyarán gondoltunk egyet, eladtuk a házat, a tanyát, a lovakat, és 80km-rel arrébb költöztünk, tanyára. Az akkor 2 éves kislányunkat egy tipikus alföldi, nyitott kéményes tanyába vittük, mi, a faipari technikus és a tanárnő.

Következő tavasszal vettünk néhány tyúkot, nyáron pedig két kecskegidát. Először csak kedvencnek tartottuk őket, és később a gidáikat. Aztán valahogy úgy alakult, hogy fejni kezdtük őket. A szomszéd néni elmondta, hogyan csinálta a sajtot, amikor még voltak kecskéi. Megpróbáltuk mi is. Lett belőle valami. Kóstoltattuk a családdal, ismerősökkel. Aztán néhányan vettek is belőle. Közben építkeztünk, lakóházat és istállót építettünk, mert hát ló nélkül mégsem élet az élet. A régi tanyaépületből pedig kialakítottuk a mai Banditanya vendégházat.

Pár hónap múlva szólt egy ismerős, hogy nem akarnánk-e árulni a sajtunkat a helyi termelőknek helyet adó, nemsokára megnyíló üzletben. Gondoltuk, abból baj biztosan nem lesz, ha megpróbáljuk. 2010. novemberében nyílt meg a Kenyérváró, hamarosan mi is elkezdtük az árusítást. Ma 24 kecskénk van, keménysajtot és 6 féle ízesítésű friss sajtot készítünk.

Miért éppen kecske?

Régen a szegények tehenének tartották, ma inkább kuriózum. A húsa, a teje és a sajtja is. A teje zsírosabb a tehéntejnél, mégis könnyebben emészthető, mert a tejzsír igen apró golyócskákból áll. Laktóz tartalma (tejcukor) pedig némileg alacsonyabb a tehéntejénél.